A Magyar kártya néven közismert Tell-kártyát 1836-ban Schneider József kártyafestő készítette a pesti műhelyében, amelyre ma is egy emléktábla figyelmeztet a mai Kazinczy utcában (pár lépésre a Magyar Táncművészeti Egyetem Pedagógusképző Intézet nemrégiben bezárt épületétől, ahol több praktizáló néptáncpedagógus, köztük e sorok írója is, államvizsgázott). A nevében szereplő „magyar” jelző ellenére a lapon a svájci 1308-as szabadságharc figurái, illetve egy róla szóló drámajáték jelenetei láthatóak.
A Néptáncosok kellékboltja tulajdonosaiként 2012-ben az az ötletünk támadt, hogy újragondoljuk a kártyalapokat és a szerkezetén ugyan nem változtatva, de megalkotjuk az „igazi” magyar kártyát, magyar népviseletes figurákkal és helyszínekkel.
A Schneider-féle Magyar kártyán a négy szín a négy társadalmi rendet szimbolizálta: a piros (szív) a papságot, a zöld (levél) a polgárságot, a makk a parasztságot, tök (csengő) pedig a nemességet. Mi a négy színhez a négy nagy tájunkat illesztettük egy laza asszociáció segítségével: a makk a Dunántúl mint a makkoltató disznótartás (lásd Somogy, Bakony) és pásztorkultúra hazája, a (szőlő)levél a Felföld, a számtalan történelmi borvidékünk, szőlőművelő tájaink nagy egysége, a tök, mivel Csány környékén illetve a Duna-Tisza közén jelentős a termesztése (figyelmen kívül hagyva a nyugat-dunántúli kistájat, az Őrséget, elnézést érte), így lett az Alföld jelképe, és végül, de nem utolsó sorban minden néptáncos szíve csücske vagyis I<3Erdély.
A VII. lapokra egy-egy ismert és szép állapotban fennmaradt vár képét tettük: Dunántúlról Sümeg, a Felföldről Somoskő, Alföldről Gyula, Erdélyből pedig Vajdahunyad várai szerepelnek.
A VIII. és a X. lapokon csak a színek, vagyis a tájegységi szimbólumok szerepelnek, míg a IX. lapokra a nagy tájegységekről származó parasztházak rajzai kerültek, például a zöldön egy hollókői palóc ház, a tökön egy alföldi tanya, a piroson egy székely háztípus látható. Az alsónak nevezett lapokra egy-egy egyszerűbb férfiviselet került, míg a felsőkre egy díszesebbnek mondható, cifraszűrös férfiember az adott tájegységről.
Úgy gondoltuk, hogy ha már lúd, legyen kövér, vagyis ha már „átírjuk” a magyar kártyát, akkor a király szerepét is felülbírálhatjuk. És ha már a magyar népviseleteknél tartunk, akkor azt senki nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy az ünnepi női viseletek a legszebbek! Így aztán „királynők” szerepelnek király helyett: pártás és főkötős lányok és asszonyok kerültek ezekre a lapokra: a tökön egy matyó menyecske csavarintós kendőben az Alföldről, a makkon egy sárközi lány, a nyakában lázsiát visel a Dunántúlról, a zöldön egy kazári asszony a Palócföldről, tehát a Felföldről és a kalotaszegi Cifravidékről egy Nádas menti lány, Erdélyből a piroson.
Az eredeti pakliban az ászok lapjain az évszakok allegóriáit láthatjuk, míg az újragondolt verziónkban táncoló, népviseletes párok szerepelnek: egy gömöri a Felvidékről, egy nyírségi az Alföldről, egy somogyi a Dunántúlról és kalotaszegi Erdélyből. Igyekeztünk a figurákat táncos, félünneplős vagy kimenős viseletbe „öltöztetni”, nem pedig a vidékre jellemző ünnepi, díszes ruhába, illetve a néptáncnak olyan elemét, motívumát vagy összekapaszkodási módját megjeleníteni, amely nagyon jellemzőnek mondható a kistájról ismert táncfolyamatok alapján: egy félig nyitott, báli fogásmódban forgó pár a gömöri Szilicéről, egy zárt összekapaszkodásban járt friss csárdás, lippentőzés a somogyi Berzencéről, egy páros kézfogásban figurázás a nyírségi Bökönyből és egy kar alatti forgatás Kalotaszegből, a forgós-forgatós táncok hazájából, Erdélyből.
Szerintünk minden néptáncosnak, aki szeret kártyázni, szüksége van gy ilyen paklira! Reméljük, hogy örömötöket lelitek majd az "igazi" magyar kártyával történő zsugázásban! :)
