Várkert Bazár és Citadella

Ha valaki szereti a nyüzsgést és vásári forgatagot, de a fővárost nem akarja elhagyni, az zarándokoljon fel a Budai várba, ahol népszerű előadók, gyermekkoncertek, hagyományőrző kézműves foglalkozások, gasztronómiai különlegességek mellett gólyalábas mutatványosokkal, tojásdíszítéssel, állatsimogatóval és játszóházzal készülnek szombaton a Várkert Bazárban, vasárnap pedig a Citadellán. Március 26-án, szombaton a Neoreneszánsz kertben délelőtt a Kolompos együttes lép fel, délután Szalóki Ági szórakoztatja a gyermekközönséget, végül pedig Korzenszky Klára „Szerelemcsütörtök, dobszerda” című interaktív családi koncertjét is meghallgathatják az érdeklődők. A színpadi előadások mellett egész nap hagyományőrző mesterek kézműves foglalkozásokkal egybekötött bemutatói, a legkisebbeket pedig Környei Alice interaktív húsvéti gyermekjátszója szórakoztatja majd. A rendezvénysorozat március 27-én, vasárnap a Citadellán folytatódik, a kellemes délutáni kikapcsolódásról a 2014-es „Fölszállott a páva” versenyének döntős együttese, a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes gondoskodik, akik a Galiba Zenekar talpalávalójára táncházzal szórakoztatják a közönséget. Kirakodó vásár, arcfestés, tojásdíszítés, táncház és tradicionális magyar ízek teszik még derűsebbé az ünnepet, majd az Alma Flamenca és Dario Piga produkciójának sajátos latin és magyar stíluskeveréke alapozza meg a hangulatot az est sztárvendégéhez, a 18.00 órakor fellépő Kossuth-díjas Vujisics együtteshez.

bari

Szentendrei Skanzen

Március 27-én és 28-án húsvéti fesztivállal nyitják meg az idei szezont a szentendrei Skanzenben. A hagyományos mesterség-bemutatókkal, tojásdíszítő foglalkozásokkal, bábelőadásokkal, koncertekkel készülnek, de a szervezők azt ígérik: „most lerántjuk a leplet az ünnephez kötődő tényekről és tévhitekről, így kiderül az is, miért a nyúl tojja a tojást.” Csak pár program a számtalanból: lesz bárányszépségverseny, a kicsiknek húsvéti titoktúra, nagyobbaknak illatpárna és textilcsibe készítés, kalácssütés, de a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos (berzselés, írókáázás, karcolás) és modern (patchwork, decoupálás) tojásdíszítés módszereivel, valamint a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkcióját, és óriásbábos előadást is megtekinthetnek. A Lajta Néptáncegyüttes gondoskodik a megfelelő mozgáskultúra elsajátításáról, valamint a lajtai húsvéti hagyomány felélesztéséről. A locsolóbálon már saját készítésű szagosvízzel illatosíthatják a fiúk a leányokat, de az autentikus vizesvödröket sem hagyják pihenni a rendezvény szervezői.

Szennai Skanzen

A szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazi össznépi mulatságot ígér, három napon át. A portákon a magyarországi vendek, ruszinok, svábok, horvátok húsvéti szokásai is megjelennek. Mindenki megmutathatja, hogyan patkol tojást, szövi a koszorút, süti a bejglit. Emellett lesz gólyalábas előadás, vándormuzsikusok koncertjei, vesszőnyuszi-készítés, szalmabála ugráló, tánc-suli kicsiknek, Szárnyas Ízvadász nagyoknak. A somogyi dombságban megbújó kis falu ilyenkor megtelik élettel és vidámsággal, amelyért megéri kicsit többet utazni.

lajtasok

Hollókői Húsvét

Már a falu miatt is el kell menni ide egyszer, hiszen a húsvéti fesztivál hangulata semmi máshoz nem fogható. Készüljünk tömegre, izgalmas ízekre, és felejthetetlen locsolkodós élményekre. Népzenei koncertek, kórusok, táncházak előadásai, Nagyszombati Szentmise, és további hagyományőrző programok úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

birds